2011. március 31., csütörtök

Bükki füvesember 2010. októberi előadása

Már egy ideje szemezek ezzel a doksival, de vhogy mindig elhessegettem. A fodrászom, említette, h milyen jó dolgok vannak benne. Valóban, viszont röpke 16 oldal, úgyh megbontom és úgy másolgatom ide be. 
Szeretettel köszöntöm Önöket. Először nagyon röviden magamról és a családról. Nyolcvankét éves múltam áprilisba. Teljesen egészséges vagyok, használom a gyógynövényeket, természetes  körülmények között élek.

Hat éves koromtól tanultam nyolc éven keresztül 14  éves koromig a gyógynövények, a népi gyógyítás ismeretét nagyanyámtól, aki Sajókazincnak volt a javasasszonya, anyai ágon,       nagyon régen. Ő úgy mondta, ő volt a huszadik nagymama. Abban az időben, 30-as években minden falunak, sőt a mai napig is vannak olyan emberei, akik gyógyítanak különböző módon, nemcsak gyógynövényekkel, hanem más  dolgokkal is. Nagymama is elég sok mindent csinált, amit én már nem használok pl. petróleum, néha ajánlom, és néha elfogadják, de én magam nem használom. Rák ellen és torokgyík ellen használtuk a petróleumot, és állatgyógyászatban, baromfivésznél. De elsősorban füveket használunk, olyan mint pióca, mész, só, iszap, szénapelyva, ezeket nem használjuk, pedig nagyon ráférne az emberiségre.

Aztán a rendszerváltás óta csinálom, mert az előző  rendszerben nem volt szabad ezzel foglalkozni, kuruzslásnak minősítették. 1979-ben Oláh Andornak az Új hold, új király c. könyvében le van írva, hogy ´79-ben Kuszkoban az egészségügyi világszervezet Bannerman professzora hivatalosan semmisnek jelentette ki a népi gyógyítás hátrányos megkülönböztetését. Nálunk akkor még nem vették figyelembe.

Azóta egyre nagyobb az érdeklődés ebbe az irányba, ma már egész meglepő dolgok vannak a természetes gyógymódokkal kapcsolatban. . Minden népnek van népi gyógyítása. Nekünk miért ne lenne, minden faluban van. Nagyon sok öreg ismeri és használja a gyógynövényeket, csak nem járják az országot, nem mondják el úgy, mint én. És ne vegyék szerénytelenségnek, de esetleg csak rész dolgokat tudnak.

Azóta volt legalább négy vagy öt világkonferenciája az egészségügyi szervezetnek. Sőt az egészségügyi világtanács határozatban rögzítette, hogy a kormányok foglalkozzanak a népi gyógyítással, hozzanak megfelelő rendeleteket, hogy a népi gyógyítók tudják ezt alkalmazni. Kezdjék el ismét a tudományi egyetemeken tanítani és kezdjék el kutatni a népi gyógyítást.

Most viszont ott tartunk már, hogy az egész világ hihetetlen mértékben fordul a természet felé. Talán mondhatjuk azt, hogy az emberiség harmadszor akar visszatérni a természethez, mert nagyon nagy baj van. Borzasztóan nagy baj van, amikor már hivatalos adatok vannak. A Kossuth rádióban hangzott el július egyik reggelén. A bemondónő kérdezte a berlini riportert, hogy igaz e, hogy németek 35% nem hajlandó elfogadni a gyógyszert. A berlini riporter visszaigazolta valóban így van, ez hivatalos adat. A franciák 30%-a - ez egy magyar professzor tanulmányában van -, a világ összes lakosságának pedig 82%-a nem hajlandó elfogadni a gyógyszert, ebbe benne van Ázsia, Afrika, Dél-Amerika, ezért ilyen magas ez a szám.

Vannak olyan országok pl. Ázsiában - Indonézia -,ahol 80 ezer orvos közül 20 ezer a nyugati értelembe vett orvos és 60 ezer a népi gyógyító.

Alternatívát kér, mert van olyan ország, ahol a második halál ok a gyógyszer mellékhatás. Ez állítólag Amerika, de a világon a negyedik a halál ok a gyógyszer mellékhatása. Ma már ki merik jelenteni az orvosok, hogy az orvosi kezelés 60%-a tünetkezelés, ki merik jelenteni, hogy vége van az antibiotikumos korszaknak, mert egyszerűen nem reagál az antibiotikum már a kórokozókra. Ki merik jelenteni most már hivatalosan, hogy a rákos, azaz az onkológiai vizsgálatoknak az 50%-a téves. Ezt is hírközlő szervekben mondják ki, és azzal indokolják, hogy a jó onkológus szakemberek kimentek külföldre, akik itt maradtak  gyakorlatlanok. Van benne igazság. Viszont abban is van igazság, a Dunántúli Naplóban jelent meg pár évvel ezelőtt, hogy egy magyar  főorvosnő, aki kint praktizál, hogy a németeknek több mint 50%-a, ahhoz az orvoshoz, aki csak gyógyszert tud felírni nem szívesen adja le a  kártyáját. Keres alternatívát. Én személyesen ismerek egy magyar orvost, aki Bern mellett egy rákkutató intézetben dolgozik - Bogácson szoktunk találkozni. Ő mondja, hogy náluk van olyan rendelőintézet, ahol megvizsgálják a beteget és az orvos megkérdezi tőle, hogy milyen       gyógymódot akar és, ha azt mondja, hogy gyógynövényekkel akarja gyógyítani magát, az orvos felírja a gyógynövény receptet, melyikből és mennyit és ott a rendelőintézetben lévő boltban megveszi, a gyógynövényes, patikus vagy gyógyszerész összekeveri neki és odaadja.

És most lepődjenek meg, hogy a borsod megyei  miskolci kórházzal jövő héten vagy utána kötök szerződést. A megyei kórház főorvosa és orvos igazgatója, aki egyben a nőgyógyászati osztály vezetője  nagyon nyitott az egészre, a Babaváró programunkkal fogunk szerződést kötni. A Duna TV-ben nyilatkozott erről. Hihetetlenül jól működik most már az egész országban. De hívtak már az ózdi kórházba, hogy csináljunk boltot, oda akarnak hívni.

És még egy nagyon nagy öröm a számomra, hogy a Pécsi Orvostudományi Egyetem meghívott, márciusban fogok menni. Két előadást kell tartanom orvostanhallgatóknak a népi gyógyításról, a tanszékvezető professzor hívott meg. Megyek most ebbe a hónapban, vagy a  jövő hónap elején Nyíregyházára, egy zártkörű rendezvényre, ahol ápolóknak  és orvosoknak fogok előadást tartani.

Nagyon szoros a kapcsolatunk a Semmelweis Egyetem gyógynövénykutató intézetével. Ők vizsgálnak öt teánkat is.
A legutóbbi egészségügyi világszervezeti kongresszus 2008. november 8-án volt Pekingben, az internetről le lehet tölteni, az úgynevezett Pekingi nyilatkozatot, ahol hat pontban rögzítették, hogy mit kell a kormányoknak tenni, meg a népnek, az orvostársadalomnak.

Azzal kezdődik, hogy mindenkinek kötelessége a saját egészségével törődni. Egyértelmű. Legjobban saját magunk tudunk vigyázni az egészségünkre. Aztán azzal folytatja, hogy a kormány hozzák meg a megfelelő rendelkezéseket, az orvosok kezdjék el tanulni újra a népi gyógyászatban rejlő tudást, és a kutatók pedig kezdjék el kutatni azokat a  dolgokat, amiket a nép sok ezer év alatt összeszedett. A népi gyógyítók pedig vizsgázzanak le. Én májusban vizsgáztam, igaz azt kérdezték, hogy minek az nekem. Mondtam, hogy legyen egy papírom, és most nagyon jó, hogy  van egy papírom, mert ezzel tudok szerződést kötni a kórházzal, így ők nincsenek bajban, hogy egy kuruzslóval kötöttek szerződést. Még van ilyen per Magyarországon, képzeljék el. Nemrégen a televízió egyik csatornáján arra lettem figyelmes, hogy egy idős hölgy megy ki a teremből, és visszaszól, hogy "Továbbra is állítom, hogy nem vagyok kuruzsló.". És megkérdeztem egy rendőrorvost, hogy igaz e, és igaz, hogy vannak ilyen perek. Az illető nem tudta a Pekingi Nyilatkozatot, meg az orvos sem tudta, meg az bíró sem tudta, hogy van ilyen. Sőt mondok egy nagyon érdekeset, az Országos Gyógyszerészeti Intézetbe mi vittük fel a lányommal ezt a Pekingi Nyilatkozatot, mi adtuk nekik oda az idén, mert ők sem tudták. 2008-ban hozták, és ők sem tudták. Erről röviden ennyit.

Egyre több fiatal érdeklődik és ez nagyon jó, mert akkor kell kezdeni, amikor még egészségesek vagyunk, és akkor nem leszünk betegek. Hat éves koromban kezdtem, azóta használom a gyógynövényeket. Egy öt literes fazék volt a sütő tetején, nagyanyám, amíg élt, abba mindig tea. Aki szomjas volt itta a gyógyteát, víz helyett, mert nagyon rossz volt a vizünk. Nem volt vezetékes víz a szüleim házában, és nagyon vas ízű volt a víz. Ezért döntött úgy nagymama, hogy mindenki teát iszik.

Mit is tud ez a népi gyógyítás? Egészen meglepő dolgokat és most egyre inkább kerülnek elő az írásos anyagok is, mert  eddig csak a régészeti leletek voltak. Hogy van hat vagy nyolc honfoglalás kori harcos koponyája, ami meg van lékelve, és alá van írva - én Szentendrén láttam a Skanzenben -, hogy még élt 12 évet ezután. Most már elkezdik mondani, hogy II. Vak Bélát megvakították és meggyógyították a sámánok, életben maradt. Azért vakították meg, hogy ne legyen király - ő Árpádházi király volt - de király lett, a végén még gyerekei is születtek. Túlélte a vakítást, tüzes karddal csinálták annak idején.

Nagyon-nagyon régi írásos anyagokban, a legrégebbi írásos anyagban, az úgynevezett inkvizíciós peranyagokban van, hogy sámánokat büntették sokszor halállal, mert gyógyították a rákot. Akkor...  Az első inkvizítort 1270 körül nevezte ki a pápa, és az úgynevezett kassai kódexben van rögzítve az összes inkvizíciós per, ez dominikánus szerzeteseknél van Kassában, de az egyik ilyen szerzetesnek sikerült kimenteni egy ilyen anyagot és abból írta a könyvét.

Nekem is volt egy bőrrákom, amit magam meggyógyítottam annak alapján, amit a nagymamám tanított nekem.
Most azt mondanám, hogyan védekezzünk, hogyan maradjunk egészségesek, és elkezdenék beszélni arról, hogy fejtől lefelé milyen baj érheti az embert és azt hogyan kell gyógynövényekkel gyógyítani. 

Kezdjük a hajunkon - az enyém a lustaságtól ilyen, mert ma is meg tudnám csinálni, hogyha rendszeresen csinálnám, diólevéllel kenném be, diólevél teával. Hajmosás után a diólevél teát rajta hagynám, és akkor elkezdene nőni a hajam.
A másik módszer, amikor korpásodás és kicsi hajerősítést akarunk csinálni, akkor csalánlevéllel történő hajmosás utáni leöblítés, beledörzsölni és 10-15 perc után leöblíteni.

És van egy olyan, amit kevesen alkalmaznak, pedig nagyon hatékony a hajukra. Egy fél citromlé, ugyanannyi tejszínnel és 4-6-8 csepp mandulaolajjal összekeverni és azt beledörzsölni hajmosás után a hajba, és ezt egy fél óra után le kell mosni, mert akkorra a mandulaolaj beszívódik a hajhagymákba, hihetetlenül jó korpásodásra és hajnövekedésre.
Van még sok minden más pl. a nagybojtorján gyökere, amit a Bánfi hajszeszbe tettek -a Herbária állította elő -, annak csak az első éves gyökere jó, amikor még nem hoz magot.

Szemünkre nagyon kell vigyázni. A szemünk gyógyítására két növényt használunk, az egyik a diólevél, a másik a szemvidító fű. A diólevél hivatalosan is ki van mutatva a szemnek a működését segíti, és csak bele kell dörzsölni fél decinyi diólevelet. A diólevéllel meglepő eredményeket tudok most Önöknek mondani, amit én tapasztaltam. A népi gyógyítás úgy épül fel, hogy mindig valaki hozzátesz valamit és az marad meg az emberek számára. Én két dolgot tettem hozzá, amit most elmondok Önöknek. Nagyon jó látásjavító és szemfenék tisztító a diólevél.
Szürke hályog ellen ajánljuk, amikor még nem alakul ki, akkor naponta, hogy egy kicsikét csak  négyszer-ötször bekenjük a szemünket, bele is kell, hogy menjen a szemfenékbe, mert ki kell tisztítani.
Ha már kialakult a szürke hályog, akkor már nem használ.
A zöld hályognál viszont sokáig kell használni, egy évig, és annál használ.
Látásjavító, hogyha nem termel könnyet a szemünk, akkor száraz szem ellen lehet használni

Ezek régiek, ezeket tudjuk. Tavaly valamikor novemberben vagy decemberben felhívott egy idős néni, hogy romlik a látása, nagyon rossz már a látása, szeretne valamit és akkor neki a diólevelet ajánlottam. Az idén márciusban felhívott és mondta, hogy Gyuri bácsi megszűnt a kettős látásom a diólevéltől. Beleteszi a kezét és dörzsöli naponta ötször-hatszor. Nem gézzel, nem vattával, hanem kézzel.

A másik ilyen az idén volt, hívott egy néni szintén, hogy romlik a látása, nagyon rosszul lát, homályosan, a szokásos, amikor az idős beteg már rosszul lát. Neki is a diólevelet ajánlottam. Júliusban hívott fel, hogy Gyuri bácsi a ciszta eltűnt a szemfenékről. Ezek a dolgok azok, amiket hozzá lehet tenni, de a diólevéllel további dolgokat is lehet tapasztalni.

A szájon belül rengeteg problémánk van, orvosok mondják, hogy a végbelünkben nincs annyi károkozó, mint ami a szánkban van. Múltkor egy nagyon érdekes fogorvos előadását hallottam, hogy nem jól mossuk a szánkat. A nyelvünket soha nem mossuk meg fogkefével, csak a fogunkat és a fogínyünket, pedig a nyelvünkön a  lepedékben nagyon sok kórokozó megtelepszik. Érdemes csak megelőzésként is diólevél teával gargalizálni és kiköpni.
Azok a gyerekek, akik már gargalizálni tudnak, azoknak nem lenne szabad megengedni, hogy kivegyék a manduláját. A diólevél nagyon jó a mindenféle a gyulladásra, ami a szánkon belül van. Idős asszony egy éve antibiotikummal kezelték, mandulagyulladásra, de nem operálják már meg. Ajánlottam neki a diólevelet, csak annyit, hogy gargalizálja és köpje ki, nem kell meginni. Három hét múlva boldogan hív, hogy a doktor úr megkérdezte mit csinált,  mert egy szikra genny sincs a mandulájában, egy évig nem volt ilyen lehetőség, egy évig ott volt állandóan a genny a mandulájában. Az  antibiotikum már nem használ, mert a kórokozók ellenállóbbak lettek. Valószínű, hogy a gyógyszeriparban is növekedni fog a gyógyhatású készítmények listája, meg maguk a gyógynövények is.
A fogínysorvadásra két növényt ajánlunk. Az egyik a diólevél teájával kell ecsetelni a fogínyünket, a  másik pedig a fagyalkéreg, de ez egy mérgező növény, csak ecsetelni szabad       vele, kiköpni és utána kimosni a szánkat, viszont hihetetlen jó fogínysorvadásra.
Nagyon jó a diólevél, ha arcüreg- vagy homloküreg gyulladásunk van, vagy orrmandula gyulladás, vagy van egy orrpolip az orrunkban, akkor a diólevéllel kell felszívni, vagy pumpával felnyomni és a két orrjáratot kitisztítani belülről.
Ha arcüreggyulladás  van, akkor az először gargalizálni, majd arcüregre rátenni a diólevelet  kívülről dunsztkötésben éjszakára, ha homloküreg gyulladás van, akkor a homlokra rátenni. Így 4-6 hét alatt rendbe  jön.
Nagyon jó a torkunkra az apróbojtorján, amelyik a torokfertőtlenítést végzi és amellett emésztésjavító is. Érdemes használni.

Sok embernek van problémája a pajzsmiriggyel, alulműködik vagy  túlműködik. A népi gyógyászatban először mindig meg kell keresni, hogy miből ered a probléma. Van egy olyan mirigyünk, hogy agyalapi mirigy, ez 11 féle hormont termel, a 11 féle hormon egyike a pajzsmirigyünket  működteti, a pajzsmirigyünk az egész anyagcserénk szabályozója. Ha ez az agyalapi mirigy azt a hormont nem megfelelő módon termeli, nem megfelelően  szabályozza a pajzsmirigyünk működését, akkor az egész folyamatunk felbomlik. Elsősorban az alapbajt kell kezelni, s ezt úgy hívják, hogy szurokfű, vadmajoranna. Rendkívül  jó az agyalapi mirigy működésére, korlátlan ideig iható, korlátlan mennyiséget lehet belőle meginni és nemcsak arra, hanem 11-féle hormon termelésére kedvezően hat (tejtermelés, peteérésre, hereműködésére, növekedés szabályozó, stb.), nagyon sok féle hormont termel. Megelőzésként  elég hetente egyszer, tíznaponta egyszer egy csészével meginni belőle. Érdemes használni a szurokfüvet. Nálunk a Babaváró programban a keverékben szurokfű is van.
Ha már a pajzsmiriggyel baj, vagy ha nincs baj, akkor is érdemes egy galaj növényt használni. Maria Treben az írja, hogy a közönséges galaj a legjobb, majdnem ugyanolyan hatású a ragadós is, és a harmadik a tejoltó galaj. Ez utóbbi jó a vesénkre és a mirigyrendszerünkre.

Az idén különösen valami olyasmi probléma lesz a télen, amihez tejoltó galaj fog kelleni. A veseműködést is segíti. A  természet mindig előrejelzi, hogy milyen növényekre van szüksége az embereknek, és meg is termi. Nagyon érdekes, hogy éppen a pajzsmirigy  problémával kapcsolatban. Bükkfürdőre mentünk egy orvos ismerősömmel egy konferenciára, és abban az évben nagyon sok volt a közönséges galaj, és mondtam neki: Nézd János, mennyi galaj van. Kérdezi: És azt mit jelent. Mondom: Azt jelenti, hogy pajzsmirigyprobléma lesz az idén biztos. Ő akkor nem szólt nekem rá semmit, később mondta el, hogy a környezetében lévő orvoskollégákat, házi orvosokat megkérte, hogy írják már fel, jegyezzék fel, hogy mennyivel több a pajzsmirigybetegséggel jelentkezők száma. Utána mondta el nekem, hogy majdnem megduplázódott a számuk. De a természet már előre jelezte, hogy szükség lesz a közönséges galajra, mely nyelvrák ellen is jó frissen készítve.
Érdemes ezzel a galajjal foglalkozni és segíteni a pajzsmirigy működését, akkor mikor már úgy alakult. Akár alul, akár túlműködik. Gargalizálni kell és utána meginni. Ha van rajtunk göb, akkor mindenképpen a göbre rá kell tenni a galajfüvet, éjszakára dunsztkötésbe

Nem hatnak gyorsan a gyógynövények, de hat-nyolc  hét alatt rendbe teszik mindenképpen. És el lehet hagyni a pajzsmirigyműködést segítő gyógyszert is, kb. egy év múlva. Megelőzésképp érdekesebb.

Érdekes, hogy van egy olyan kézikönyv, hogy MSD Orvosi kézikönyv a családban egy amerikai könyv, és állítólag ők azt írják -nagyon jó orvosi kézikönyv a háznál lehet használni -pajzsmirigyproblémáknál, hogy Amerikában amióta minden sót jódoztatnak, kötelező a só gyártóknak jódot tenni a sóba, és minden tehén tőgyét jódos vízzel kötelezően mossák le fejés előtt, azóta  nincsen pajzsmirigy probléma. Ezt írja a könyv.

Azon kívül olyan gondunk lehet még a fülünkkel, vagy az agyi vérellátásunk nem megfelelő. Mindenféleképpen meg kell nézetni, aki ilyen problémával jön, mindenféleképpen küldjék el nyaki ultrahangra. Nézzék meg a nyakán a két nyaki ütőérnek az áteresztő képességét. Idős embereknél nagyon gyakori, hogy beszűkül, lerakódik a koleszterin és 80-85%-os már az áteresztő képessége, az egész agynak rossz lesz már a vérellátása - ilyenkor van szédülés, memóriazavar. Többek között a fülünknek is, akkor zúg a fül. Mindenképpen ezt kell kitisztítani, úgy hívják, hogy fokhagymás almaecet. Almaecetbe kell pucolni fokhagymát, almaecet félig legyen összevagdalt fokhagymával, és ezek a kicsi fokhagymák maradjanak benne. 24 óra alatt a hatóanyagok kioldódnak belőle, és ezt a két nyaki ütőeret ki lehet  tisztítani tökéletesen 6-8 hét alatt. Napi kétszer-négyszer este otthonmegcsinálja, és akkor kitisztul.
 
Ha már ennél anyagnál járunk, akkor ez gerincmeszesedésre is nagyon jó ez a fokhagymás almaecet. Kenegetni kell vele a gerincmeszesedést, gerincsérvet, vagy ha már kopva van, és esetleg a két csigolya egymást éri, akkor étkezési zselatint kell minden alkalommal este rákenni a gerincre és akkor pótolja azt a síkosságot, ami két csigolya  között mozog.

Csontritkuláskor, ha a csontsűrűség nem megfelelő, akkor egy tyúktojás héját kell megenni egy héten. Megfőzni, lehámozni, a  hártyát kikaparni belülről, a sütőben még egy kicsikét sütni és akkor megdarálni és megenni.

A fülünkre, ha zúg, akkor, mindenképpen kell veronikafű. Nagyon jól tisztítja az agyi hajszálereket, egy kicsikét tágítja is. Én ugyan nem vagyok híve a tágításnak, mert a kistéri zöldből csinálták a Cavingtont, egy magyar professzor felfedezte, most már vegyi úton állítják elő, nem is olyan jó, mint volt. A kistéri zöldből csináltak Tiszavasváriban vérnyomáscsökkentőt, az jó volt; amikor pedig vegyileg kezdték előállítani a hatóanyagot az már nem volt jó, és már nem is csinálják. Ilyen egyszerű, hogy nem állnak vissza rá, hanem vegyileg állítják elő, mert az  hihetetlenül olcsóbb, mint a gyógynövényt felvásárolni.

A másik probléma a tüdőnk, a légutak rendben tartása, a hörgők működése. Erre nagyon régi növények vannak, talán a  legtöbb ilyenből van. A martilapu, melynek 3000 éves írásos anyaga van  Kínában, írták, hogy a martilaput asztmára is lehet használni. Szivart csináltak belőle és úgy szívták el a levelét az asztmások, és így tisztította a légutat.
Régen használták a virágát. A másik 2000 éves, úgy hívják, hogy illatos macskamenta. A kakukkfüvet, útifüvet régen használják, nagyon jó a tüdő tisztán tartására.

 A diólevélről - közben-közben eltérek elnézést kérek -, hogy hihetetlen rossz terjed, ami a könyvekben le van írva pl. hogy a túlzott használata májkárosodást okoz. No de kérem, mi a túlzott használat, mi az, hogy lehet.
Az, vagy nem az. Kinek mennyi a túlzott? Van egy ismerősöm, vizsga előtt meghívtak az ETI-be egy természetgyógyász vizsgára nézőnek, hallgatónak, hogy nézzem meg hogyan zajlik egy vizsga. Egy gyógyszerész docens mellett ültem, akivel  beszélgettünk közben, és mondta, hogy kíváncsi volt, hogy a diólevélre talál e szakmailag olyan hivatalos kutatási anyagot, ami ezeket bizonyítja. És képzeljék el nem talált, pedig kutatott az interneten, tudományos helyeken, folyóiratokban, szakkönyvekben és sehol nem talált hivatalos adatot, hogy a diólevél valami kárt is csinál az emberi szervezetben. 

Ami még érdekes, hogy van egy ismerősöm, aki rendőrorvos és vele tavaly találkoztam Gödön egy sazbadegyetemi előadáson, megismerkedtünk és ő szereteti tütüt. És mondta, hogy adjak neki valamit a májára, mondtam, hogy a diólevél kiváló a májra. Azóta többször találkoztunk és kérdeztem, hogy a diólevél. Hát még mindig iszom. Mondtam, hogy hagyja már abba, mert az írják, hogy nem jó. Engem nem érdekel a könyv, én megyek májfunkcióra nincs semmi baj, megyek két hónap múlva májfunkcióra nincs semmi baj. Ez év júliusáig itta, akkor együtt voltunk Erdélyben egy előadássorozaton, akkor sikerült rábeszélnem, hogy hagyja már abba. Semmi baja nem lett a májának, és minden nap egy csészével megivott.

Varró Aladárnak van egy könyve - talán ismerik, tudják egy nagyon jó magyar gyógyszerész volt, aki könyvet írt - még úgy  van leírva, hogy napi két csészével is iható és nincs korlát. Nem írja, hogy mikor kell abbahagyni. Nyilván minden gyógynövényt akkor kell abbahagyni, mikor elmúlt a baj. Ez a legegyszerűbb módja. Amikor elmúlt, mondjuk nekem van egy májfunkció problémám, rosszul működik a májam, iszom a diólevél teát, addig amíg elmúlik a probléma, utána emlékeztetőnek heti  egyet és ez így működik. A népi gyógyászatban mindig is így működött.

Tüdő nagyon régi növények vannak és azok nagyon jól működnek az útifű, a  kakukkfű, a martilapu, a pemetefű, az ezerjófű, mindenképpen, ha a hörgők le van tapadva, arra ökörfarkkóró virág kell, mert nagyon jól  felszabadítja a hörgőket, feljön a slejm. Régen volt olyan, hogy pemetefű cukorka, és ez még a májnak is segít a keserű anyagánál fogva. 

A tüdőfüvet már kevesebben ismerik. Érdekeségként van erre egy keverékem, most Torok  barátja a neve, ebbe még beleteszem az ezerjófüvet, beleteszem a fekete  nadálytő levelét - hiába mondják, hogy mérgező, ettem a fekete nadálytő  levelét kirántva, tudják milyen finom, mint a hal, olyan íze van, ugyanúgy  kell bepanírozna - és beleteszem még a kígyósziszt is, ezt ma már nem  nagyon lehet kapni. Régen más volt a neve, de borzasztó, hogy már mik  vannak ezen a területen is.

Van olyan ismerősöm, aki fitoterapeuta vizsgát tett, aki öt évvel ezelőtt ingatlan ügynök volt. Pesten lakott a szerencsétlen, azt sem tudta, hogy milyen csalán, csak ha megfogta. És most ő úgy hívja magát, hogy európai gyógynövény guru, mert van egy természetgyógyász vizsgája. Vigyázzanak erre, legyünk nagyon szerények, minél szerényebbek vagyunk, annál nagyobb sikert érünk el, annál inkább hisznek nekünk. Ez az illető már ott tart, hogy elküldte az alkalmazottját - mert az is volt neki -, mert már nem bírta fizetni. Egyszerűen elkerülték az emberek. Mindenféleképpen a diagnózist egy orvosnak kell felállítania, egyébként is az orvosok feladata lenne az egész gyógyítás, de a természetgyógyászok is tökéletesen tudnak gyógyítani.

Visszatérve a légutakra, ezeket a növényeket jó  használni. Fontos, hogy kezdjük el megint inhaláltatni az embereket. Elfelejtettük az úgynevezett keresztkötést alkalmazni, amit kamillával  vagy szénapelyvával csináltunk annak idején. Tehát az inhalálás nagyon lényeges, hogy akinek torokproblémája van, azt inhaláltassuk időnként, mert érzékeny a torkuk. De legtöbb esetben az a baj, hogy szájon keresztül fertőződnek el, nincs saját immunrendszerük, nincs saját védekezőképességük, tehát mindenképp növelni kell a védekezőképességüket.

Képzeljék el, hogy Amerikában - egy ottani magyar new york-i szerkesztőriportertől tudom - kosztablettát gyártanak az amerikai  gyerekeknek a gyógyszeriparban, azért hogy védekezzen a szervezete, az  immunrendszere kezdjen el dolgozni. Olyan hihetetlen tisztaság van. 

Olvastam nem is olyan régen, hogy nem kellene olyan tisztának lennünk. Az rendben van, hogy a kezünket megmossuk stb., de ha régen leesett egy darab zsíros kenyér, vagy akármi a földre, akkor nem dobtuk el. Most kidobjuk. Régen megfújtuk és megettük. Vagy a falról lekaparta a kisgyerek a meszet és megette, a gipszet nem ette meg, vagy éppen a tyúkszart megette. 

Nagyon érdekes, egy faluban voltam és egy öregasszony mondta, hogy jaj Gyuri bácsi én úgy megijedtem, amikor a kislányom, amikor még csúszott-mászott  bekapta a tyúkszart. Ki tudtam az egyik részét mosni a számból, de a  többit lenyelte. Szaladtunk a szomszéd faluba az orvoshoz kocsival, szegény lovak agyon lettek hajtva. Mondom, jaj doktor úr a kislányom  tyúkszart evett, és azt mondta: Adjon még neki. Ez volt a válasz. Mészhiánya van a gyereknek, ezért eszi meg ösztönösen. A földnél is, ha  kiteszik a gyereket a földre, három-négy helyről fogja megkóstolni, legtöbbször kiköpi, egy van, amit megeszik. Ösztönösen érzi, hogy neki annak a hatóanyagára szüksége van. Védekezőképessége beindul.

Van olyan növény is, amire a védekezőképesség beindul, aranyvesszőfű a neve. Máj, epe, vese, hólyagműködést segíti, nagyon gyenge gyulladást kelt a szervezetünkben, és ez a gyulladás ez elég ahhoz, h a szervezet immunrendszere elkezdjen működni, és a védekezőképességünk fokozódjon.

Kakukkfű, nagyon jó méregtelenítő és jó az immunrendszer segítésére. Baktériumölő, és vírusölő is, már az egyiptomiak  is használták. Azoknak az anyukáknak ajánlom, akinek hat év alatti  gyerekük van és gyakran megfáznak, elkapnak akármit. Tegyenek két evőkanálnyi kakukkfüvet egy gézbe, kössék el, tegyék be a kádba, engedjék  rá a vizet és fürödjön abban a gyerek. Amikor kiveszik a gyereket, ne töröljék meg, csak jól burkolják be, amíg beszívja a bőre a kakukkfű  hatóanyagát. Egész télen egészséges marad, ha háromnaponta  csinálják.
Több tapasztalat van, nemcsak a faluban most már. A faluban két helyettesítő orvos volt, mert a miénk kiment külföldre, nőgyógyász és háziorvosként működik, és egy gyerekorvos és egy aneszteziológus volt, akik helyettesítették. Jött hozzám a férfi, és mondja, hogy nagyon gyakran megfáznak a gyerekei, óvodáskorú mind a kettő. Mondtam neki ezt a kakukkfüvet. Akkor volt ez a mostani influenza, akkor háromszor volt az óvoda bezárva, mert csak négy-öt gyerek jött állandóan, de az ő két gyereke mindig benne volt. Nem kaptak el semmit. Három naponta fürdették őket kakukkfűben. Érdemes teában is inni, megelőzésképpen is meg immunrendszerünk erősítésére is.

Az orbáncfű egy csodálatos növény, és egyike  azoknak a növényeknek, amire azért oda kell figyelni, és egyre többet tud meg róla az emberiség. Én ´88-tól tudok róla két dolgot, amit hivatalosan jelentettek be. Az egyik a ´88-as, hogy nagyon jó immunerősítő, jól fejleszti a védekezőképességünket, és még nagyon jó sok mindenre. Tehát az  AIDS-esek is kitolják vele az életüket két-három évvel. Tavaly pedig egy  magyar professzornak az előadását láttam a tévében és a riporter azt kérdezte tőle, hogy igaz-e az Alzheimer kórra jó az orbáncfű  hipericin tartalma. És a professzor azt mondta  igen, de nem önmagában, hanem kamillatea is kell hozzá (a kamillának ez a  hatóanyaga van meg ugyanúgy a cickafarkban is). Egy csésze kamillatea, egy csésze orbáncfű - 8 hétig és utána 4 hét szünet, és újra 8 hétig iható az orbáncfű - és ezek mellé van még a zöldpaprika és a zeller. Engem az  bosszantott ebbe a riportba, hogy a riporternő megkérdezte, hogy mikor lesz ebből gyógyszer, és a professzor úr azt mondta, hogy reméli 5-10 év       múlva. Paprika is van, zeller is van, orbáncfű is van, tehát ezeket mind lehet használni, és tessék ajánlani Alzheimerkórra.

Nagyon érdekes. A régi orvosok valahogy közelebb voltak, tanulták. Egy idős nő - nem praktizál már - aki a Horty rendszerben végzett, főorvosnő volt, és ő mondta a léböjtöt, és mondja, hogy ők azt tanulták, hogy négy gyógyszernél többet nem szabad felírni. Másképpen álltak hozzá. Egy idős nőgyógyász mondta még a Kádár-rendszerben, hogy minden esetben, a nőnél, a párnál, a férfinél úgy kell kezdeni a babavárást, hogy kitisztítják magukat belülről. Higgyék el, hogy nagyon fontos, nagyon jól működik. Belső tisztítás. És az egyház úgy magyarázta annak idején, hogy a  jövendő életet egy tiszta környezetben kell megfogantatni, ez a Jóisten parancsa. Én egy ´41-ben egy bábától tanultam, hihetetlen mit tudtak annak  idején. Most mondják, hogy el kellene kezdeni a bábáknak újból tanítani, és bábaképzést csinálni.

folyt.köv. 

2011. március 28., hétfő

Virágok

, melyek ismeretlenek számomra. Bár, virágom-virágom blog szerzője kiokoskodta, h a felső kis virág talán szibériai csillagvirág, az alsó lilásra pedig én találtam rá a Terra alapítvány keresőjével, az pedig odvas keltike lehet. Soha életemben nem hallottam még róluk, de az út mentén szép számmal van belőle. :) Csak azt nem értem, h az elmúlt 6 évben, miért nem tűntek fel nekem?! Sárga virág mi lehet, mert most rákerestem, h én minek sejtem, de nem az...Na, most újra rákerestem, és talán szellőrózsa lehet