2011. augusztus 24., szerda

Kiállni Önmagad Elé


Ezen a hétvégén vasárnap (aug 28-án) a Hold belép az Oroszlán csillagképbe, ahol már előtte jár a Nap, a Merkúr és a Vénusz is. Mivel e négy, gyors mozgású égitest egyetlen csillagképben áll, igencsak felerősíti az Oroszlán üzeneteit. Vasárnaptól egészen 30-ig, kedd délig jár itt a Hold, s ezen időszak alatt az Erő a rendelkezésedre fog állni, hogy urald életedet.
Az Igazi Uralkodó, ami Te magad vagy most, az életét valójában a legnagyobb szeretet jegyében irányítja, vezeti. Minden ember maga uralkodója saját életének, s a világban ismerünk különböző típusú uralkodókat. Talán ismerősen hangzik annak a királynak a története, aki hatalmát átengedi másnak, hogy ne kelljen vállalnia az uralkodással járó felelősséget, és így bár mondjuk látszólagos jólétben él, de elfecsérli teremtő erejét.
Ez a minta ma talán az emberiség nagy részére elmondható. Ám az augusztus második fele és különösen a fentebb említett 28-30 közti időszak pont arról szól, hogy az erőidet arra használd, amire való: magad és mások fénybe vezetésére.
Ha megnézzük az Oroszlán csillagkép égi rajzolatát, akkor máris megsúgják nekünk a csillagok a válaszokat, hogy mit és hogyan érdemes most tennünk. Az Oroszlán magasan a Napút fölé emelkedik, azaz szinte kilép a mindennapok világából, és a magasból szemléli azt. Ennek a szimbólumából adódik alacsony szinten, hogy az oroszlán minőségében egyfajta lenézés vagy pökhendiség van jelen – ami ugyanez a mintázat, csak nem a megfelelő módon van megjelenítve.
Mert most tényleg arra ösztönöz minket a csillagos ég, hogy merjük felvállalni, megvalósítani az Uralkodót magunkban, aki kézbe veszi az irányítást, megmutatja (első lépésben saját magunknak), hogy merre is kell menni.
Az Oroszlán alatt a Hidra csillagkép tekereg, ami az ösztönszerű, túlélni akaró tudatot és a vágyak kiélését szimbolizálja. Ezen alapszik úgymond az Oroszlán: ha elbukik, akkor a hatalmával ezt erősíti, ezt táplálja: minél nagyobb hatalom azért, hogy hatalom legyen, másokon uralkodva, mások fölé magasodva, az önzés és a saját javak halmozása lesz a cél. Vagy minél jobban eluralkodik az emberen az ösztönszerű vágyak kiélése, ami hosszú távon nem vezet sehová.
Ezt tudatosan megélve a Hidra maga az, ami egy alapot képvisel, ahonnan elrugaszkodunk: túllépünk már a saját magunk számára keresett biztonságérzeten, a saját otthonunk terén, ahol a csillagokat figyeljük, és a Szeretet vezérel bennünket. A vágyak valójában a Forrásba való visszatérésbe vezetnek, és nem az elméből fakadnak, hanem a uralt erőkké válnak, amivel emeljük nem csak saját magunkat, hanem környezetünket is.
Ezen időszak alatt tehát érdemes megnézni az életünkben, hogy hol és mikor nem viselkedünk uralkodóhoz méltóan. Mikor nem vállaljuk fel az erővel járó felelősséget, hol kezdünk mások hibáztatásába és másokat felelőssé tenni saját erőtlenségünkért.
Most érdemes erőt meríteni, és felfelé törni. Ha sokat gondolkodtál mostanság, hogy megvan-e a bátorságod ahhoz, hogy belekezdj valamibe, akkor itt az idő. Az erő és a bátorság is jelen van mindenhez, hogy valódi királya legyél életednek:
Aki nem másokból akar gyarapodni, hanem másokért él. Aki nem önös önző érdekből, hanem az univerzum rezgéseit figyelembe véve teszi a dolgát. Aki saját magát éli, és bár meghallgatja a tanácsokat, de minden saját tudását és bölcsességét felhasználva dönt és cselekszik. Nagy tettekhez nagy felelősség és nagy bátorság kell – ez most adott.
Aki fél kilépni saját alacsonyrendű szolga-létéből, ne csodálkozzon, hogy az életében nem az van jelen, amit szeretni. Aki csak gazdagságért vagy egészségért, párkapcsolatért könyörög, annak örök könyörgés és keserűség marad az élete.
Aki fél – az fél marad. Légy most Bátor és Egész!
Ne feledd, az Szeretet az, ami mindenben megmutatja az irányt,  a „hogyan”-t, azaz hogyan is tedd meg a következő lépésedet. Az Oroszlán csillagkép fölött álló Nagy Medve (és Nagy Göncöl) a Krisztusi Szeretet szimbóluma, a Szív hét bölcsessége.
Ez a vezérlő elve minden uralkodónak: a csillagokba vezetni a népét – azaz az életét.
Emelkedj hát fel Te is, és vezesd saját magadat a Fénybe! S az igazi uralkodó soha nem felejti a gyökereit, hogy honnan jött, ki volt, és milyen valójában. Nem akar másnak mutatkozni, nem akar fényesnek és nagynak látszani.
A Nagyság nem abból fakad, hogy minek mutatod magad! Minek mutatod magad? Nézd meg kinek akarsz látszani barátaid, spirituális ismerőseid, főnököd, kollégáid vagy a családod körében. Minden hazug álca valójában elvesz belőled…
Légy Bátor, légy Oroszlán, aki nem fél kiállni pőrén mások elé, és pont ez teszi naggyá, hogy akar semminek se látszani. Még annak sem akar látszani, hogy ő nem látszik senkinek. Egyszerűen csak teszi a dolgát.
Ezen időszak alatt erre érdemes ráhangolódnod, megragadni valahogyan magad számára ezt a lehetőséget, ezt az erőt, és Önmagad lenni, kiállni a Fénybe, hogy te Te vagy. Én Vagyok.

Írta: Kiss Balázs Kunó

forrás: Csillagmag

Gyógyhatású táplálékok - Inzulinrezisztencia II.

Olajbogyó, olívaolaj, diófélék, avokádó

A guacamole, együk otthon, hét közben is, mert nagyon egészséges, ugyanis az avokádó a diófélékhez hasonlóan tele van egyszeresen telítetlen zsírsavakkal, amelyek - ha nem visszük túlzásba a fogyasztásukat - jótékony hatásúak. 
Egy finnországi viszgálat szerint a telítetlenzsírsavtartalmú zsiradékok segíthenek IR esetén, míg a telített fajták növelik a rendellenesség kialakulásának kockázatát. 
A vizsgálatban 31 kísérleti személy, akiknek IR miatt állandóan magas volt a vércukorszintjük, 3 héten át telített zsírsavakban bővelkedő étrenden élt. Ezután egyik csoportjuk egyzseresen telítetlen zsírsavakat tartalmazó ételekre tért át, a többiek pedig többszörösen telítetlen zsírsavat tartalmazó zsiradékokkal (pl. repce- és más növényi olajok) készült táplálékokat kezdett fogyasztani. Mind a vércukorszint, mind IR tekintetében a legnagyobb mértékű javulást az egyszeresen telített zsírsav tartalmú zsiradékot fogyasztók körében figyelték meg. 
Fogyáshoz sem kell teljesen lemondanunk a zsírokról. Az újdonság az, h ma már tudjuk: vannak "jó" zsírok, amelyek az egészségünk sezmpontjából fontosak, de azért ezek fogyasztását sem szabad túlzásba vinni. A zöldségek egy kis olajon megpirítva v párolva is fantasztikusan finomak, és a saláták még ízletesebbek, ha megszórjuk őket diófélékkel, magvakkal, a hozzájuk kínált öntet pedig olívaolajból készül. 

mennyit fogyasszunk?
naponta 1 ek-nyi olívaolajat, pl. ebédre v vacsorára készített salátára, zöldségfélére való öntetben; 30gr diófélét, vmint pár szelet avokádót v egyharmad csészényi quacamole mártást. 

Hasznos tipp:
Sajt helyett egészségesebb, ha szendvicsünkbe egy-két szelet avokádót teszünk. Egy citromcikkely levét csepegtessük rá, h ne barnuljon meg, illetve h több legyen bennük a C vitamin, ez az igen hatékony antioxidáns. 

forrás: Terítéken az egészség c. könyv.

Gyógyhatású táplálékok - Inzulinrezisztencia I.

Teljeskiőrlésű gabonafélék, hüvelyesek és más rostdús, összetett  szénhidrátokban gazdag élelmiszerek 

Durumtészta, hántolatlan árpa, búzacsíra, ilyen táplálékokra van szükségünk: lassan emésztődnek meg, és egyenletes vércukorszintet biztosítanak. A legtöbb ember rendkívül keveset fogyaszt belőlük, ami a hüvelyesekre érvényes: a csicseriborsó, a szójabab, a lencse, de még a közönséges  bab is háttérbe szorul a mai étrendben. 
Akik sok hántolatlan gabonából készült terméket fogyaszt, azoknál jóval kisebb az IR kialakulásának kockázata. 
Álljunk át olyan reggeli gabonapehely fogyasztásra, amely adagonként legalább 5gr élelmi rostot tartalmaz. A szendvicseinket magos v tk. lisztből sütött kenyérféléből készítsük. További lépésként gazdagítsuk hüvelyesekkel az étrendünket, babbal v csicseriborsóval a salátákat is ízletesebbé tehetjük. 

mennyit fogyasszunk:
naponta 25-35gr élelmi rostot, egy csésze főtt lencsében v ugyanennyi főtt zabkásában egyaránt 16gr rost van. 

Hasznos tipp:
Ha szeretjük a zabkását, a natúr változatot válasszuk, ne az ízesített, konyhakész fajtát, amely szinte mindig tartalmaz több-kevesebb hozzáadott cukrot.

Inzulinrezisztencia

Sokan talán még nem hallottak az inzulinrezisztenciáról (továbbiakban IR), pedig szinte járványszerű méreteket ölt - egyes becslések szerint a felnőtt lakosság negyedrésze érintett. Az állapot kialakulásához hozzájárulhat a mozgásszegény életmód és finomított szénhidrátokban, cukros élelmiszerekben bővelkedő, rendkívül egészségtelen táplálkozás (a gének szerepe sem elhanyagolható). Már régóta ismeretes, hogy az IR a cukorbetegség előszobája, de az újabb kutatások szerint a szívbetegség, az elhízás és az Alzheimer-kór szepmontjából is kockázati tényező. 

Valahányszor teletömjük magunkat sült krumplival, fánkkal, cukros gabonapelyhekkel és a vércukorszint hirtelen emelkedést okozó egyéb harapnivalókkal, nagy mennyiségű inzulinnak kell a vérbe jutnia ahhoz, hogy onnan a cukrot (glükozt) a sejtek inzulinreceptorait, így már nem képesek elég hatékonyan ellátni feladatukat, így az inzlinu hatása csökken. 
Egyre több inzulin kell ugyanannak a feladatnak a végrehajtásához. A kialakult állapot eléggé hasonló ahhoz, mint amikor idős korban az ember kezd süketülni, és egyre hangosabban kell szólni hozzá ahhoz, h megérte, mit mondanak neki. 
Az inzulin többlet megemelheti a vérnyomást és a koleszterinszintet , elősegítheti a rák bizonyos típusainak kialakulását, és elhízáshoz vezet.  Ahogy az IR fokozódik - ami szinte elkerülhetetlen, ha nem változatunk étrendünkön - , állandósulhat a magas vércukorszint, ami önmagában is komoly veszélyeket hordoz. 
Az enyhe és mérsékelt IR cukorterheléses vizsgálattal kimutatható: éhgyomorra végeznek vércukorszint-meghatározást, amit 75gr cukrot tartalmazó folyadék adása után 2 órával megismételnek. Ha az inzulin nem tünetei el a vérből a felvett cukrot, a mért érték magas marad. Fokozott kockázatot jelent a családban már előfordult cukorbetegség, a terhesség alatt kialakult diabétesz, a "jó" koleszterin (HDL) alacsony és a trigliceridek magas szintje, továbbá a magas vérnyomás. Az elhízott embereknek is jobban kell vigyázniuk. A testedzés nemcsak a súlyfelesleg leadásában segíthet, hanem egyúttal "inzulinbarátabbá" teszi a sejteket (akinél IR áll fenn, az szinte biztos, h nem mozog eleget). 

A betegség kifejlődésében - és visszafordításában - központi szerepet játszik az, hogy mint eszünk. Az IR elleni étrend alapját olyan táplálékok jelentik, amelyek lassan szívódnak fel, és sok rostot tartalmaznak.  Mivel ezek egyenletesebb vércukorszintet biztosítanak, sokkal kevesebb inzulin kerül a vérbe. Ha pedig a zsírban tocsogó húsokról, hamburgerekről és transzzsírokat tartalmazó élelmiszerekről (gyorséttermi sült krumpli, zsírban sült desszertek, édességek, chipsek, korszerűtlen margarinok, keményített főzőolajok stb.) áttérünk az egészséges, telítetlen zsiradékokra, mint amiket főleg a tengeri halak, a diófélék és az olívaolaj tartalmaz, növelhetjük a sejtek inzulinérzékenységet.

forrás:Terítéken az egészség c. könyv