2009. november 3., kedd

füstölők



Az egyiptomi Halottas Könyvben már említik a vallásos és mágikus szertartások során használt füstölőket: naponta háromszor füstölőáldoazatokat mutattak be a napisten, Rá tiszteletére. Reggelente tömjént, vagy más gyantafélét égettek, délben amikor a nap a legmagasabban állt, mirhát, esténként pedig a híres kyphit áldozták, amely 16 alkotórészből állt. Valószínüleg a mágikus kyphi volt az, ami a héberek első füstölő receptjeit is inspirálta.
Az Ótestamentum több helyen is említi füstölőáldoztatok bemutatását. A keresztények, viszont csak kr. u. 5 századtól, hiszen ez a rituálé kezdetben nagyon emlékeztette őket a zsidó hitre, amitől egyértelműen el akarták magukat határolni. Az egyházatyák, azonban ismerték a tömjént és mirhát az Újtestamentumból, mivel ezek az ajándékokhoz tartoztak, amiket a napkeleti bölcsek vittek Jézusnak és a 14. századtól elterjedté vált ezen füstölők használta, a vecsernyéken, körmeneteleken és temetéseken.

Az iszlám kultúrában a füstőlőt főként szenteknek áldozták, illetve esküvőkön és temetéseken használták. Az indiai muzulmánok tömjén égetésével űzték el a rossz szellemet a háztól és védekeztek a szemmel verés ellen.

A hinduk ősidők óta importálták a tömjént is, de otthonaikban és templomaikban leginkább a szantálfát, benzoegyantát, szárazvirágokat, gyógynövényeket és illatos fafajtákat égettek. A tibeti budhizmus a jó szellemek megidézésére használja, a kínaiak pedig körmeneteken, megtisztulási szertartásokon, mágikus rituálékon és a Ji Csinggel való jóslás során alkalmazzák.

A füstölők hatásai:

az illatok tehát befolyásolják életterünk légkörét, személyiségünk rezdüléseit, hatással vannak kisugárzásunkra, külső és belső léteünkre. Éppen ezért fonots, hogy helyesen válasszuk meg az illatokat, amiket használunk, hogy minél hatékonyabban tudjuk orvosolni lelkünk problémás területeit.

Szerelem serkentésére használhatjuk pl. ősi afrodiziákumként az alábbi füstölők vmelyikét:
erdeifenyő, fahéj, ilang-ilang, jázmin, levendula, magnólia, pacsuli, pézsma, rózsa, vanília

Betegség elűzésére ill megelőzésére is gyújthatunk füstőlőt, de lehetőleg akkor, amikor a beteg nincs a szobában, vagy biztosak lehetünk benne, h nem zavarja a füst. Persze a szellőztetést nem helyettesíti a füstölő, de mindenképp javít a betegszoba kisugárzásán.
Ilyen többek között:
az eukaliptusz, fahéj, levendula, ilang-ilang, rózsa, mandula.

A meditációhoz szükséges békés légkör megteremtéséhez kifejezetten alkalmas:
a szantálfa, a mirha, a magnólia a jázmin, a lótusz, és az akác.

Tanuláshoz, szellemi munkához serkentő, koncentrációt segítő füstőlönek ajánlható: benzoé, fahéj, mandula, ilang-ilang, orchidea és pálmarózsa.

Vállalkozásunk sikeréhez nyújthat segítséget, ha csütörtökön növekvő hold idején a következő akaraterőt, önbizalmat stimuláló füstőlő fajták vmelyikét használjuk:
aloe, benzoe, bergamott, fahéj, ilang-ilang, jázmin, kamilla, mandula v szantálfa.

Sokszor nem is választunk tudatosan, hanem azt gyújtjuk meg, amihez kedvünk van, de ez sem véletlen, hiszen a tudatalattink pontosan tudja mire van szükségünk, nekünk csak hallgatni kell megérzéseinkre. Ezzel a rendkívül egyszerű, ám mégis mágikus erővel rendelkező kis pálcikával nagyon könnyen változtathatjuk meg közérzetünket, hangulatunkat és ezáltal életünket is.

A cikket a következő oldalon találtam: www.bazovsky.hu

2 megjegyzés: